Az elmúlt évtizedben a biztonságtechnikai eszközök hatalmasat fejlődtek köszönhetően az AI technológiáknak. Ezen az ágazaton belül a kamerák és azok képeinek feldolgozása nőt a legnagyobb ütemben. Ennek köszönhetően előtérbe került a videó távfelügyeleti szolgáltatás.
Ezen technológiának köszönhetően egy éles esemény bekövetkeztekor azonnal valós képet kapunk a helyszínről, a lehető legpontosabban és leggyorsabban az elkövetés helyszínére tudjuk irányítani a reagáló szolgálatot és minimalizálni tudjuk az ott keletkező károkat.
Nagy előny még az élőerős őrzéssel szemben, hogy távolról is nyomon követhetőek az események és a megfelelő infrastruktúra kiépítésével szinte teljesen kiváltható az élőerős védelem mely gazdaságossá teszi az objektumok üzemeltetését biztonsági szempontból. Az Elektronika Vonala diszpécserei a nap 24 órájában fogadják és feldolgozzák a kamerákról érkező intézkedésköteles események jelzéseit és azonnal reagálnak azokra. A hagyományos távfelügyelettel szemben a legnagyobb előny, hogy a diszpécserközpontunkba beérkező képek alapján pillanatokon belül kiszűrhető, hogy milyen beavatkozásra van szükség a kialakult helyzetben.
A videó távfelügyelet nem azt jelenti, hogy diszpécsereink a nap 24 órájában figyelik a monitorok az adott telephelyre telepített kamerák képeit. Az AI technológiának köszönhetően a kamerák képeit feldolgozó egység kiszűri a téves jelzéseket és a diszpécsereink csak azokat az információkat kapják meg a rendszertől amire valóban azonnal reagálniuk, intézkedniük kell. A videótávfelügyeletre kötött biztonsági rendszereinkkel nem csak a kamerák előtt történő eseményeket látják a vagyonvédelmi diszpécsereink, rengeteg plusz feladatot el tudnak látni, ami lehet személybeléptetés, gépjárműbeléptetés, kulcskezelés stb.
A videótávfelügyeleti rendszerünkbe a kamerák mellett az egyéb vagyonvédelmi rendszerek is illeszthetőek legyen szó akár riasztó, tűzjelző, videókaputelefon rendszerekről nagyon sok esetben nem szükséges a helyszíni emberi jelenlét.
Az esetek nagyobb részében az élőerős őrzéshez szükséges létszám csökkenthető vagy akár teljes egészében ki is váltható a videótávfelügyeleti szolgáltatással. Minden megrendelőnk számára a legfontosabb értékeinek megóvása. Az élőerős őrzés viszont nagyon sok többletköltséget jelent a videó távfelügyelettel szemben. Ezen szolgáltatás kisebb építkezéseknél is költséghatékony alternatívát jelent legyen szó akárcsak egy családi ház építésénél, de egy nagyobb volumenű társasházi vagy ipari ingatlan esetében is a legjobb és leggazdaságosabb megoldást jelenti. Egy esetleges betörés esetén a képzett járőreink pedig perceken belül a helyszínre érnek szükség esetén a hatósággal együtt!
A videótávfelügyelet egyik pozitívuma, hogy az intézkedésköteles események bekövetkezésekor nem csak a helyszínen, hanem egy távoli szerveren is tárolja a felvételeket. Így a helyszíni felvételek esetleges hiánya esetén is rendelkezésre fognak állni az akkor készült felvételek. Egy telephely esetében fontos tényező lehet a gépjárművek, beszállítók távoli beléptetése és ellenőrzése. A videótávfelügyelet esetében ez is egy a diszpécsereink által elvégezhető feladat mivel az előre egyeztetett jármű és személyi adatok alapján tudják kezelni a kapukat, sorompókat, ajtókat, valamint tudnak kommunikálni a diszpécserközpontunkból a helyszínre érkező személlyel is. Amennyiben iratokat, jármű forgalmi engedélyt kell otthagyjanak a helyszínen ezt is egy távolról nyitható széfben el tudja helyezni melyet ez után a diszpécsereink visszazárnak és csak az arra jogosult személy fogja tudni kinyitni. A videótávfelügyelet keretében hőkamerák alkalmazásával távolról ellenőrizhetőek és megelőzhetőek lehetnek tűzesetek, elektromos meghibásodások, csőtörések, valamint extrém környezeti behatások esetén is felismerhetőek az illetéktelenül helyszínen tartózkodó személyek.
2007 óta foglalkozunk 100%-ban kamerarendszerek, kamera telepítésével, riasztó szereléssel, riasztórendszerek, biztonsági kamerák forgalmazásával és távfelügyeleti szolgáltatással!
Cégünk vezetői és munkatársai több mint 15 éves, szakmában eltöltött elméleti és gyakorlati tapasztalatokkal szolgálják ügyfeleik érdekeit a vagyonvédelmi rendszerek távfelügyelete terén,
legyen az lakásriasztó, videó, műszaki, tűz vagy liftek távfelügyelete.
Járőrcsapatunk minden tagja rendelkezik fegyveres testületnél eltöltött múlttal, ezáltal garantálva kivonuláskor a lehető legmegfelelőbb intézkedést.
Felkészült szerelő munkatársaink vigyáznak az ingatlana épségére, minden esetben tisztaságot és rendet hagynak maguk után. Szinte észre sem fogják venni, hogy ott jártak Önöknél és mégis biztonságban lesznek féltett értékeik.
Alapító és biztonságtechnikai tanácsadó
Amennyiben még nem biztos a távfelügyeleti rendszere kiválasztásában, akkor tapasztalt kollégáink segítenek az igényeinek megfelelő megoldás kiválasztásában, a lehető legjobb ár-érték arány figyelembevételével, és a biztonság szem előtt tartásával.
Hétfő 08:00 – 17:00
Kedd 08:00 – 17:00
Szerda 08:00 – 17:00
Csütörtök 08:00 – 17:00
Péntek 08:00 – 17:00
Parkolásra az épület előtt van lehetőség.
Budapesti irodánk a 1014 Budapest, Móra Ferenc utca 1. földszint 2 alatt található.
Ez sok tényezőtől függ. Amennyiben az őrök számát csökkentjük és a munkájukat kiegészítjük videó távfelügyeleti szolgáltatással és AI kamerákkal cca.: 50% körüli lehet a megtakarítás.
Ha teljesen kiváltjuk az élőerőt ott nagyjából 65% körül lehet a megtakarítás a havi szolgáltatási díjban.
Azt még bele kell kalkulálni hogy van a videórendszernek egy bekerülési költsége ez általában megtérül 3 - 8 havi őrzés díjából.
Ezek a rendszerek az AI és a nagyon precíz analitikai funkcióiknak köszönhetően közel 100%-ban
mentesek a téves riasztásoktól. A védendő objektum használati szokásait figyelembe véve és azt pontosan beállítva ezen rendszereknél szinte kiszűrhető minden téves jelzés.
A felvételek alapesetben a helyi rögzítőegységen kerülnek tárolásra, azonban minden riasztás
eseményről készült felvétel a diszpécserközpontunkban is tárolásra kerül. Lehetőség van redundáns
azaz párhuzamos tárolásra is ebben az esetben a felvételek nem csak a helyszínen hanem egy
felhő alapú tárhelyen is elérhetőek.
Amennyiben videótávfelügyelettel védi objektumát lehetőség van a rendszerbe videó kaputelefont is beiktatni.
Ennek használata során a diszpécsereinknél jelez a készülék és azonosítás után ha jogosult belépni a
területre távolról beengedik a diszpécsereink. Amennyiben nem akkor a belétető rendszer megakadályozza
a területre való belépést.
Tapasztalataink és referenciáink alapján elég széles körben alkalmazható ezen szolgáltatásunk. A családi házaktól kezdve építkezések, vendéglátóegységek, gépjárműtárolók, iskolák, közintézmények,
csarnokok, raktárépületek, autószalonok és kereskedelmi láncok esetében is stabilan működnek ezen rendszereink.
Elektronika Vonala Biztonsági Megoldások Zrt.
2251 Tápiószecső, Szőlő utca 17.
1014 Budapest, Móra Ferenc utca 1. földszint 2.
Email: info@video-tavfelugyelet.hu
Telefonszám: +36 70 750 0 750 (8–20 óra között hívható)